2012. Február. 4. Szombat, Ráhel.
Hírek

Szupermaraton

2010. Október 13., 17:50

Már csak 5 nap és indul a 21. nemzetközi Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaratoni futóverseny. A szervezők idén 12 országból közel 800 versenyzőre számítanak. A 320 kilométer össztávú verseny zárónapjához egy különleges félmaraton is kapcsolódik, amelyre szimbolikusan 1956 forint lesz a nevezési díj. Az összegyűlt pénzt pedig a vörösiszap-kataSzupermaratonsztrófa sújtotta települések lakóinak ajánlják fel.





Már csak 5 nap és elrajtol a 21. Bécs - Pozsony - Budapest nemzetközi szupermaratoni futóverseny mezőnye. A 320 kilométeres össztávot 5 nap alatt teszik meg az indulók akik egyéni és váltófutó, kerékpáros illetve görkorcsolya kategóriában versenyezhetnek. A nevezések alapján a szervezők 12 országból közel 800 résztvevőre számítanak.

A kerékpárosok között idén ott lesznek azok a látássérült sportolók, akik speciális tandem biciklikkel teljesítik majd a távot. Sőt két indiai család is jelentkezett, ők szintén két keréken kísérik végig a Szupermaratont. A mostani szupermaraton zárónapjához Budakesziről kapcsolódik majd egy nemzetközi félmaraton is, melyre jelképesen 1956 forint lesz a nevezési díj. Az összegyűlt pénzt pedig a kormány a vörösiszap-katasztrófa sújtotta települések lakóinak ajánlja fel. A 2010 - es verseny mezőnye a jövő hétfői rajtot követően kedden este érkezik Győrbe, majd szerdán délelőtt indulnak tovább a sportolók Tata felé. A győri rajtról természetesen itt, a Revita Híradóban is részletesen beszámolunk.

HÍRADÓ

Zimankó lesz

Még hidegebbek jönnek. Szombaton és vasárnap még a mostaninál is hidegebb időre számíthatunk egész Magyarországon. Egyes helyeken napközben sem lesz melegebb mínusz 14 - 15 foknál, ráadásul kiadós hó is párosul majd a durva..

SPORT

A legfontosabb

Jön a legfontosabb. Nem jelent plusz motivációt, ugyanakkor a legfontosabb meccs lesz a spanyol Itxako Navarra elleni - ezt Görbicz Anita mondta a Győri Audi ETO KC szurkolói ankétján. Szombaton ugyanis folytatódnak a Bajnokok Ligája..

ÉRDEKES

Csótánykiborgok saját áramforrással

Egy apró érzékelővel felszerelt rovar bemerészkedhet káros vegyületekkel teli épületekbe, bemászhat a romok alá egy földrengés után, így eljuthat olyan helyekre, ahová emberek soha. Forrás: www.geographic.hu

Régió

Jelentős beruházások

Több cég is támogatást nyert telephelyfejlesztésre, rekultivációs célokra és turisztikai szolgáltatások fejlesztésére. A beruházások összértéke több százmillió forint. A fejlesztésekkel új munkahelyek is létrejönnek. Bő..

Szavazások
  • Volt vagy fog menni síelni a szezonban?

MAGAZINMŰSOROK

Továbbtanulás 2012

Feltöltve: január 31.

Sorozatunkban a munka világában kívánjuk kalauzolni nézőinket. Információkat gyűjtünk, és így segítséget nyújtunk az elhelyezkedéshez. Támpontokat kínálunk, és tisztába tesszük a munkaügyi fogalmakat, így segítünk kiigazodni a jogi útvesztőkben.

Frissítve: január 30.

Összefoglaló a győri Security Patent Kft. lövésznapjáról.

Feltöltve: 2011. november 04.

Bemutatkozik a Tarandus Kiadó.

Feltöltve: 2011. november 04.

A múlt varázsa ötcsillagos luxusban...

Feltöltve: 2011. november 02.

Összeállítás a siófoki Tojásfesztivál eseményeiről.

Feltöltve: 2011. november 02.

3. évad 2. rész: Liszt Ferenc magyarsága - Liszt Ferenc európai polgár, és/vagy magyar?

Frissítve: 2011. november 30.

Győri ifjú tehetségek műsora. Válogatás a korábbi részekből.

Frissítve: január 30.

Beszélgetés gazdasági szereplőkkel nemcsak a gazdaságról.

Feltöltve: január 30.

Minden amit a lakásról tudni kell: építőipari, ingatlanügyi, lakberendezési tanácsok, ötletek.

Frissítve: január 16.

A győri szolgáltatók aktuális hírei.

frissítve: január 19.

A Széchenyi Híradó célcsoportja azok az egyetemisták, akik többre kíváncsiak intézményük, vagy leendő iskolájuk külső-belső átalakulásáról, a képzésekről, hallgatótársaikról, és azokról a sport- és szabadidős programokról, amelyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak.

frissítve: január 27.

Hogy mitől édes az élet? Megtudhatják a Dolce Vita életmód magazinból. Szépség, divat, egészség, sport és minden, ami ahhoz kell, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Egy műsor, ami mindenkihez szól, kortól, nemtől függetlenül. 

frissítve: január 24.

Nem tudja még, mit főzzön a hétvégén? Kiváncsi arra, mennyire mozognak otthonosan a győri közélet szereplői a konyhában? A Gasztrománia Önnek szól! Tartson velünk, és megismertetjük újabb és újabb receptekkel.

frissítve: január 20.

Kiállítások, zenei rendezvények, színházi premierek, bábszínházi bemutatók - valamennyi győri kulturális eseményről tudósítunk. Testközelbe hozzuk a győri művészi elitet. Nézze velünk Páholyból a győri kulturális eseményeket!

frissítve: január 26.

Kér egy csésze kávét? Minden héten fogyaszthatja itt, a Revita Televízióban, s hozzá egy érdekes embert és egy jó témát adunk. Könnyed beszélgetés programajánlókkal, itt, az Egy csésze kávé műsorban.

frissítve: január 12.

Baba-mama magazin

Frissítve: január 17.

Műsorunkban a Győri Kereskedelmi és Iparkamara az érdekképviseleti munka aktualitásait, és fontos kérdéseit elemzi a stúdióban egy-egy meghívott vendéggel. A havonta megújuló Kisalföldi Gazdaság lapszámait szemlézzük. A Programajánlóban a következő hónap kiemelt eseményeire hívjuk fel nézőink figyelmét. Tartsanak velünk!

frissítve: január 27.

ELÉRHETŐSÉGEINK

Telefon:

szerkesztőség: +36-96/417-777

marketing: +36-96/417-778

 

E-mail:

revitatv@revitatv.hu

 

GPS koordináta:

Szélesség: 47°40´74´´
Hosszúság: 17°38´55´´

 

Térkép
 

 

KÖZÖSSÉG 

 

facebook.jpg

iwiw.jpg

IDŐJÁRÁS


KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ

gyogyszertar.jpg

2012. január


 munkaugyi_kozpont.jpg

5. heti állásajánlat


gyitosz_logo.jpg

Magyar Ifjúsági Lelkisegély
06 80 505-001 (ingyenesen hívható)
www.ifjusagi-lelkisegely.hu

 

 

AUDIOVIZUÁLIS KLASZTER

 

 klaszter.jpg

 

HIRDETES
PROGRAMAJÁNLÓ

 

szinhaz_1.jpg

 

Az ORFK körözési toplistája

Az Országos Rendőr-főkapitányság összeállította a körözési Top100 listát.

Kérjük, hogy aki a képeken látható személyekről illetve tartózkodási helyükről információval rendelkezik, hívja a 112 telefonszámot, a Telefontanú 06-80-555-111 számát vagy értesítse a legközelebbi rendőri szervet.

 

A lista letölthető pdf-formátumban (111128)

 

Forrás: www.police.hu