2012. Február. 4. Szombat, Ráhel.
Hírek

Bomba igazolás

2010. Február 05., 17:47

Igazi óriással erősített a Széchenyi Egyetem - Győri KC férfi kosárlabda csapata. Az új játékos Csaplár-Nagy Ervin nemcsak magasságával, hanem élvonalbeli múltjával is kiemelkedik társai közül. A center már szombaton, a Siófok elleni bajnokin bemutatkozik új együttesében.





A Széchenyi Egyetem - Győri KC 11 forduló elteltével 10 győzelemmel vezeti az NB2-t, azaz a harmadosztályt. Laki Tibor tanítványaira főleg idegenben komoly mérkőzések várnak még a bajnokságban, hiszen utazniuk kell Zalaegerszegre, Szombathelyre és Pécsre is. A klub vezetősége a feljutást tűzte ki célul, ezért jelentős erősítéseket terveznek, aminek az első fecskéje már meg is érkezett az A-csoportos magyar bajnok Csaplár-Nagy Ervin személyében. A 30 éves, 208 centi magas center Körmenden tanulta a kosárlabda alapjait, de megfordult Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pakson is. Utóbbi együttessel magyar bajnoki címet szerzett, Hoffman Gergőék hívását még is habozás nélkül elfogadta.

Az élvonalbeli remeklésnek egyébként meg volt az ára, a center térdét ugyanis már többször műtötték. Csaplár-Nagy ennek ellenére sem tud elszakadni imádott sportágától. Sőt, mivel az átigazolásával kapcsolatos minden procedúra lezárult, szombaton este fél hattól már ott lesz új együttesében, amikor a csapat a Siófok gárdáját fogadja az egyetem edzőcsarnokába.

HÍRADÓ

Zimankó lesz

Még hidegebbek jönnek. Szombaton és vasárnap még a mostaninál is hidegebb időre számíthatunk egész Magyarországon. Egyes helyeken napközben sem lesz melegebb mínusz 14 - 15 foknál, ráadásul kiadós hó is párosul majd a durva..

SPORT

A legfontosabb

Jön a legfontosabb. Nem jelent plusz motivációt, ugyanakkor a legfontosabb meccs lesz a spanyol Itxako Navarra elleni - ezt Görbicz Anita mondta a Győri Audi ETO KC szurkolói ankétján. Szombaton ugyanis folytatódnak a Bajnokok Ligája..

ÉRDEKES

Csótánykiborgok saját áramforrással

Egy apró érzékelővel felszerelt rovar bemerészkedhet káros vegyületekkel teli épületekbe, bemászhat a romok alá egy földrengés után, így eljuthat olyan helyekre, ahová emberek soha. Forrás: www.geographic.hu

Régió

Jelentős beruházások

Több cég is támogatást nyert telephelyfejlesztésre, rekultivációs célokra és turisztikai szolgáltatások fejlesztésére. A beruházások összértéke több százmillió forint. A fejlesztésekkel új munkahelyek is létrejönnek. Bő..

Szavazások
  • Volt vagy fog menni síelni a szezonban?

MAGAZINMŰSOROK

Továbbtanulás 2012

Feltöltve: január 31.

Sorozatunkban a munka világában kívánjuk kalauzolni nézőinket. Információkat gyűjtünk, és így segítséget nyújtunk az elhelyezkedéshez. Támpontokat kínálunk, és tisztába tesszük a munkaügyi fogalmakat, így segítünk kiigazodni a jogi útvesztőkben.

Frissítve: január 30.

Összefoglaló a győri Security Patent Kft. lövésznapjáról.

Feltöltve: 2011. november 04.

Bemutatkozik a Tarandus Kiadó.

Feltöltve: 2011. november 04.

A múlt varázsa ötcsillagos luxusban...

Feltöltve: 2011. november 02.

Összeállítás a siófoki Tojásfesztivál eseményeiről.

Feltöltve: 2011. november 02.

3. évad 2. rész: Liszt Ferenc magyarsága - Liszt Ferenc európai polgár, és/vagy magyar?

Frissítve: 2011. november 30.

Győri ifjú tehetségek műsora. Válogatás a korábbi részekből.

Frissítve: január 30.

Beszélgetés gazdasági szereplőkkel nemcsak a gazdaságról.

Feltöltve: január 30.

Minden amit a lakásról tudni kell: építőipari, ingatlanügyi, lakberendezési tanácsok, ötletek.

Frissítve: január 16.

A győri szolgáltatók aktuális hírei.

frissítve: január 19.

A Széchenyi Híradó célcsoportja azok az egyetemisták, akik többre kíváncsiak intézményük, vagy leendő iskolájuk külső-belső átalakulásáról, a képzésekről, hallgatótársaikról, és azokról a sport- és szabadidős programokról, amelyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak.

frissítve: január 27.

Hogy mitől édes az élet? Megtudhatják a Dolce Vita életmód magazinból. Szépség, divat, egészség, sport és minden, ami ahhoz kell, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Egy műsor, ami mindenkihez szól, kortól, nemtől függetlenül. 

frissítve: január 24.

Nem tudja még, mit főzzön a hétvégén? Kiváncsi arra, mennyire mozognak otthonosan a győri közélet szereplői a konyhában? A Gasztrománia Önnek szól! Tartson velünk, és megismertetjük újabb és újabb receptekkel.

frissítve: január 20.

Kiállítások, zenei rendezvények, színházi premierek, bábszínházi bemutatók - valamennyi győri kulturális eseményről tudósítunk. Testközelbe hozzuk a győri művészi elitet. Nézze velünk Páholyból a győri kulturális eseményeket!

frissítve: január 26.

Kér egy csésze kávét? Minden héten fogyaszthatja itt, a Revita Televízióban, s hozzá egy érdekes embert és egy jó témát adunk. Könnyed beszélgetés programajánlókkal, itt, az Egy csésze kávé műsorban.

frissítve: január 12.

Baba-mama magazin

Frissítve: január 17.

Műsorunkban a Győri Kereskedelmi és Iparkamara az érdekképviseleti munka aktualitásait, és fontos kérdéseit elemzi a stúdióban egy-egy meghívott vendéggel. A havonta megújuló Kisalföldi Gazdaság lapszámait szemlézzük. A Programajánlóban a következő hónap kiemelt eseményeire hívjuk fel nézőink figyelmét. Tartsanak velünk!

frissítve: január 27.

ELÉRHETŐSÉGEINK

Telefon:

szerkesztőség: +36-96/417-777

marketing: +36-96/417-778

 

E-mail:

revitatv@revitatv.hu

 

GPS koordináta:

Szélesség: 47°40´74´´
Hosszúság: 17°38´55´´

 

Térkép
 

 

KÖZÖSSÉG 

 

facebook.jpg

iwiw.jpg

IDŐJÁRÁS


KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ

gyogyszertar.jpg

2012. január


 munkaugyi_kozpont.jpg

5. heti állásajánlat


gyitosz_logo.jpg

Magyar Ifjúsági Lelkisegély
06 80 505-001 (ingyenesen hívható)
www.ifjusagi-lelkisegely.hu

 

 

AUDIOVIZUÁLIS KLASZTER

 

 klaszter.jpg

 

HIRDETES
PROGRAMAJÁNLÓ

 

szinhaz_1.jpg

 

Az ORFK körözési toplistája

Az Országos Rendőr-főkapitányság összeállította a körözési Top100 listát.

Kérjük, hogy aki a képeken látható személyekről illetve tartózkodási helyükről információval rendelkezik, hívja a 112 telefonszámot, a Telefontanú 06-80-555-111 számát vagy értesítse a legközelebbi rendőri szervet.

 

A lista letölthető pdf-formátumban (111128)

 

Forrás: www.police.hu