2012. Május. 17. Csütörtök, Paszkál.
Hírek

Extra szerződés

2012. Február 01., 13:57

Biztos győzelem és egyedülálló szerződés. Tizenkét góllal, 36-24-re győzött a Győri Audi ETO KC a női kézilabda NB1 17. fordulójának nyitó mérkőzésén Békéscsabán. Szerdán kora délután pedig a klub vezetése a tudatos, hosszú távú stratégiai építkezés jegyében egy egyedülálló szerződést kötött, természetesen televíziónk kamerája előtt.





A 2012-es év, két eddig legeredményesebb együttese csapott össze a viharsarokban, hiszen a győriek 4-ből 4-szer nyertek, Kovács Péter tanítványai pedig 4 győzelemmel, és egy döntetlennel vágtak neki a meccsnek, vagyis idén még szintén nem szenvedtek vereséget. Talán ez a lelki teher, no meg az Audi ETO már első félidőbeli biztos vezetése nyomasztotta Szögi Tímeát, akinek a Radicevic elleni megmozdulása egyből piros lapot ért. A montenegrói szélsőnek a klub honlapja szerint nem történt komoly baja, ám a 12 gólos, 36-24-es ETO-diadalt már csak a padról nézte. A győzelem egyúttal azt is jelenti, hogy Görbiczék kereken három éve nem kaptak ki a hazai porondon, hiszen utoljára 2009. február 1-én tudott győzni ellenük a Ferencváros 35-34-re. A mérkőzést holnap 17 óra 25 perckor megtekintheti itt a Revitán.

Ez már az Audi ETO szerdai sajtótájékoztatója, ahol kiderült: Görbicz Anita, a klub emblematikus figurája 5 évvel meghosszabbította június 30-án lejáró szerződését.

Görbicz kontraktusának anyagi kondícióit nem hozták nyilvánosságra a felek, Kelecsényi Ernő klubelnök annyit azonban elárult: minél eredményesebb a csapat annál magasabb az összeg. A szerződéshosszabbítás mellett a csapatkapitány egy anyagi és eszmei megbecsüléssel járó ösztöndíjat is alapított, melyet minden szezon végén az Audi ETO legtehetségesebb, 14 év feletti játékosa kap majd.

A zöld-fehérek sajtótájékoztatója egy sorsolással zárult. A klub honlapján lévő legszebb Görbicz gólpasszokra voksolók közül Halász Ferenc lett az a szerencsés, aki a csapattal tarthat valamelyik BL-mérkőzésre. Remélhetőleg már az áprilisi elődöntőre.

HÍRADÓ

Fordított adózás

Fordított adózás kiterjesztve. A mezőgazdasági áfacsalások megakadályozása érdekében az agráriumra is kiterjesztik a fordított adózást. Az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn nagy többséggel, 340 igen szavazattal, négy..

SPORT

Döntött a CAS

Megszületett a Nemzetközi Sportdöntő Bíróság döntése ETO-ügyben. Mint ismert az UEFA korábban 50.000 befizetésére kötelezte a győrieket és az elkövetkező három év valamelyikére eltiltotta a nemzetközi kupaszerepléstől...

ÉRDEKES

Könnyedén veszik a dohányzást a fiatalok

Egy közel 100, dohányos fiatal megkérdezésével végzett kutatás eredményei szerint majdnem 70%-os azok aránya, akik naponta gyújtanak cigarettára, és közel 30%-uk több mint 10 szálat szív el ennyi idő alatt – derül ki a..

Régió

Erdészeti génmegőrzés

Egyre fontosabb az erdei fafajok génállományának megőrzése. Több tényező, mint például a globális klímaváltozás, más fajokkal történő kereszteződés is negatívan befolyásolhatja egy-egy faj génkészletét, ezzel akár a kipu..

Szavazások
  • Kifizetődő-e az őszinteség a mai világban?

MAGAZINMŰSOROK

Hírháttér műsor.

Vendég: Borsa Kata, a Karzat Kultúrközpont Alapítvány kuratóriumának elnöke

2012-05-09

Sorozatunkban a munka világában kívánjuk kalauzolni nézőinket. Információkat gyűjtünk, és így segítséget nyújtunk az elhelyezkedéshez. Támpontokat kínálunk, és tisztába tesszük a munkaügyi fogalmakat, így segítünk kiigazodni a jogi útvesztőkben.

Frissítve: március 13.

Összefoglaló a győri Security Patent Kft. lövésznapjáról.

Feltöltve: 2011. november 04.

Beszélgetés gazdasági szereplőkkel nemcsak a gazdaságról.

Feltöltve: február 29.

A Széchenyi Híradó célcsoportja azok az egyetemisták, akik többre kíváncsiak intézményük, vagy leendő iskolájuk külső-belső átalakulásáról, a képzésekről, hallgatótársaikról, és azokról a sport- és szabadidős programokról, amelyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak.

frissítve: február

Műsorunkban a Győri Kereskedelmi és Iparkamara az érdekképviseleti munka aktualitásait, és fontos kérdéseit elemzi a stúdióban egy-egy meghívott vendéggel. A havonta megújuló Kisalföldi Gazdaság lapszámait szemlézzük. A Programajánlóban a következő hónap kiemelt eseményeire hívjuk fel nézőink figyelmét. Tartsanak velünk!

frissítve: április 02.

ELÉRHETŐSÉGEINK

Telefon:

szerkesztőség: +36-96/417-777

marketing: +36-96/417-778

 

E-mail:

revitatv@revitatv.hu

 

GPS koordináta:

Szélesség: 47°40´74´´
Hosszúság: 17°38´55´´

 

Térkép
 

 

KÖZÖSSÉG 

 

facebook.jpg

iwiw.jpg

KÖZÖNSÉGKUTATÁS 

kozonsegkutatas.jpg

 

IDŐJÁRÁS


KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ

gyogyszertar.jpg

2012. április


 munkaugyi_kozpont.jpg

.


gyitosz_logo.jpg

Magyar Ifjúsági Lelkisegély
06 80 505-001 (ingyenesen hívható)
www.ifjusagi-lelkisegely.hu

 

 

AUDIOVIZUÁLIS KLASZTER

 

 klaszter.jpg

 

HIRDETES
PROGRAMAJÁNLÓ

 

szinhaz_1.jpg

 

Az ORFK körözési toplistája

Kérjük, hogy aki a képeken látható személyekről illetve tartózkodási helyükről információval rendelkezik, hívja a 112 telefonszámot, a Telefontanú 06-80-555-111 számát vagy értesítse a legközelebbi rendőri szervet.

MEGNÉZ

Forrás: www.police.hu