2010. Szeptember. 9. Csütörtök, Ádám.
Hírek

Beszakadt autópálya

2010. Május 19., 17:30

 



Beszakadt autópálya


 

HÍRADÓ

Duna-nap

"Tégy a folyókért!"- ezzel a jelszóval nyitották meg kedden a Nemzetközi Duna Nap győri rendezvényeit. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság partnereivel együttműködve idén hetedik alkalommal hívta fel a..

SPORT

Seniorsiker

Bronzérmet szerzett a Spanyolországi Bergában rendezett Masters Kézilabda Európa-Bajnokság +33-as kategóriájában a Senior Győr női kézilabda csapat. A hölgyek a rangos mezőnyben tisztességgel helyt álltak, és megismételték négy..

ÉRDEKES

A legjobb bőrfiatalító: a folyadékpótlás

Különböző fiatalító kozmetikai beavatkozások és arcápolók mellett gyakran elfeledkezünk arról, hogy már egy kis odafigyeléssel is sokat tehetnénk bőrünk üdeségének megőrzéséért. /forrás: www.geographic.hu/

Régió

Vízelvezetés

Zalakaros azon önkormányzatok közé tartozik, mely él a pályázati lehetőségekkel, s így tudja fejleszteni az egykori kis faluból ma már virágzó fürdővárossá vált települést. Uniós csatlakozásunk óta egyre több tábla ad tá..

Szavazások
  • Hány éves Ön?

MAGAZINMŰSOROK

Megalakult az első győri BNI csoport. A BNI, vagyis a Businnes Network International célja, hogy tagjai bizalommal forduljanak egymáshoz, és az itt kialakuló kapcsolatok segítsék az üzleti sikerek elérését.

Feltöltve: május 13.

Magazin kutyatartóknak

Frissítve: szeptember 06.

Lakberendezési különkiadás

Feltöltve: április 02.

Az önmagáért beszélő név egy heti rendszerességgel jelentkező sportmagazint takar, melyben a Győri ETO KC női kézilabdacsapata, a Győri ETO FC labdarúgócsapata és a Duna Takarék ETO FC futsalcsapata kap kiemelt figyelmet. A műsort szerdánként láthatják 19:40-től itt, a Revitán.

frissítve: szeptember 03.

Kéthetente jelentkező beszélgetős sportműsorunk Győr sportéletét mutatja be meghívott vendégeink által. Sportvezetők, sportolók és szurkolók mesélnek komoly és kevésbé komoly témákról is.

frissítve: szeptember 06.

Kéthetente megújuló műsorunk a nyugati régióban történt eseményeket mutatja be Önöknek a nagykanizsai, a keszthelyi, a zalaegerszegi, a szombathelyi és a soproni televíziók együttműködésével.     

frissítve: szeptember 06.

A Széchenyi Híradó célcsoportja azok az egyetemisták, akik többre kíváncsiak intézményük, vagy leendő iskolájuk külső-belső átalakulásáról, a képzésekről, hallgatótársaikról, és azokról a sport- és szabadidős programokról, amelyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak.

frissítve: augusztus 27.

Hogy mitől édes az élet? Megtudhatják a Dolce Vita életmód magazinból. Szépség, divat, egészség, sport és minden, ami ahhoz kell, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Egy műsor, ami mindenkihez szól, kortól, nemtől függetlenül. 

frissítve: szeptember 06.

Nem tudja még, mit főzzön a hétvégén? Kiváncsi arra, mennyire mozognak otthonosan a győri közélet szereplői a konyhában? A Gasztrománia Önnek szól! Tartson velünk, és megismertetjük újabb és újabb receptekkel.

frissítve: augusztus 13.

Havonta jelentkező magazinműsorunkban ellátogatunk a győri szolgáltató cégekhez, hogy begyűjtsük a legfontosabb, aktuális információkat, amelyeket a cégek ilyen módon juttatnak el ügyfeleikhez.

frissítve: augusztus 12.

Kiállítások, zenei rendezvények, színházi premierek, bábszínházi bemutatók - valamennyi győri kulturális eseményről tudósítunk. Testközelbe hozzuk a győri művészi elitet. Nézze velünk Páholyból a győri kulturális eseményeket!

frissítve: szeptember 03.

Minden, amit a mamának a babáról tudnia kell. Baba-mama műsor, minden hónapban új témákkal. Szakértők válaszolnak az Önök kérdéseire. Mosolyalbumunkba továbbra is várjuk a babafotókat.

frissítve: augusztus 16.

Kér egy csésze kávét? Minden héten fogyaszthatja itt, a Revita Televízióban, s hozzá egy érdekes embert és egy jó témát adunk. Könnyed beszélgetés programajánlókkal, itt, az Egy csésze kávé műsorban.

frissítve: augusztus 25.

KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ

gyogyszt_grey.bmp

2010. szeptember


 

 nydmk_grey.bmp

35. heti állásajánlat


 

 Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

Városstratégiai Bizottságának

pályázati felhívása!

 

 

SOMA ÖKO SULIJA

1276507848_komszoljo.jpg

FELHÍVÁS

 Nézze adásunkat digitálisan!

Műsoraink már elérhetők a vidanet.bmp digitális műsorkínálatában a 99-es csatornán.

 

NYEREMÉNYJÁTÉK

 

 Revita_1004.jpg

 

HIRDETES
PROGRAMAJÁNLÓ

 1276077268_nyar2010.jpg

 

Az ORFK körözési toplistája

Az Országos Rendőr-főkapitányság összeállította a körözési Top100 listát.

Kérjük, hogy aki a képeken látható személyekről illetve tartózkodási helyükről információval rendelkezik, hívja a 112 telefonszámot, a Telefontanú 06-80-555-111 számát vagy értesítse a legközelebbi rendőri szervet.

 

A lista letölthető pdf-formátumban (100906)

 

Forrás: www.police.hu

RENDELHETŐ FILMEK

Szicília és Görögország

Palermot, a nyüzsgõ, kaotikus, élettel teli, szûk sikátorokkal bõvelkedõ várost a föníciaiak alapították; fővárossá az arabok tették, majd szépsége a normannok idején tovább nõtt. A keleti és a nyugati civilizáció  találkozásának városában, a lélegzetelállító székesegyház az, ami magával ragadja a látogatót.

 

 

Korzika

Közel két órás útifilmünk igazi csemege a kalandra  vágyóknak, illetve azoknak, akik Korzika minden zegzugát  szeretnék megismerni utazásuk elõtt. A  gazdag növényzetével, számtalan tavával, folyóival és patakjaival méltán érdemelte ki Korzika a „zöld sziget” nevet.

 

 

Horvátország

Az  Isztriai-félsziget középkori városai, tiszta tengere és üde tájai évente számos turistát vonzanak.
Elsõ meglepetésünk Zágrábban a Szent Márk tér, melynek közelében déli harangszó helyett mozsárágyúkat durrogtatnak.