2010. Augusztus. 1. Vasárnap, Boglárka.
Hírek

Költségvetés

2010. Február 05., 16:53

Pénteki ülésén tárgyalta a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés a 2010-es költségvetés tervezetét. Az előterjesztés szerint önkormányzat bevételkiesése idén meghaladja a kilencszáz millió forintot, ezért az intézmények kiadásainak lefaragására és jelentős hitel felvételére van szükség. A képviselők részletes vitára alkalmasnak találták a dokumentumot.



Költségvetés


A költségvetési tervezet adatai szerint idén 650 millió forinttal csökken a megyei önkormányzat központi támogatása, 250 millió forinttal lesz kevesebb az illetékbevétel, és a tavalyi mérték alatt maradnak a különböző normatív hozzájárulások. A bevételek és kiadások közötti különbség elérte a 2 milliárdot, ezért kérte a közgyűlés az intézményeket költségvetésük megkurtítására.

Szakács Imre közgyűlési elnök, a takarékossági intézkedések ellenére tragikusnak nevezte az önkormányzat költségvetési helyzetét.

Ennek elkerülését szolgálta az intézmények költségvetésének tíz százalékos csökkentése, ami közel száz dolgozó elbocsátását jelenti. Ám még ezzel együtt is 1,3 milliárd forint hitel szükséges működőképesség megőrzéséhez. A szocialista frakció nevében felszólaló Stipkovits Pál úgy vélte, a koncepcióban megfogalmazott elvek betartásával a kötelező feladatok ellátását biztosítani lehet. Az előterjesztést a közgyűlés részletes vitára alkalmasnak találta. A képviselők az intézményekkel vállalt szolidaritásuk kifejezéseként lemondtak idei juttatásaik 10 százalékáról.

HÍRADÓ

Kutykurutty

Mesét mondanak, verseket és dalokat tanulnak azok a kisiskolások, akik részt vesznek a Gyermekek Háza kutykurutty táborában. A lurkók egész hete a játékról szól, de bőven van idő a barkácsolásra is. Az intézmény a jövő..

SPORT

Futóverseny

Nagyszabású futóversenyt rendeznek vasárnap Győr és Lipót között. A 26 km-es távra amatőröket és profikat, egyéni indulókat és 3 fős csapatokat is várnak a szervezők. Az előzetes nevezés csütörtökön még lehetséges az..

ÉRDEKES

A nevetés erősíti az immunrendszert

Mi lehet az, ami enyhíti az autoimmun betegségek tüneteit, csökkenti a fájdalmat, javítja a véráramlást és még magabiztos fellépést is kölcsönöz? Az igazi, szép mosoly és a nevetés. /forrás: www.geographic.hu/

Régió

Jegyestábor

Jegyestábort szervezett házasság előtt álló fiataloknak a szombathelyi Családakadémia Egyesület. Az egyhetes programon a Martineum Felnőttképző Akadémián a fiatalok előadásokon kapnak tanácsokat a házasélet harmonikus kialakít..

Szavazások
  • Hova megy/hol volt idén nyaralni?

    Hány éves Ön?

MAGAZINMŰSOROK

Megalakult az első győri BNI csoport. A BNI, vagyis a Businnes Network International célja, hogy tagjai bizalommal forduljanak egymáshoz, és az itt kialakuló kapcsolatok segítsék az üzleti sikerek elérését.

Feltöltve: május 13.

Magazin kutyatartóknak

Frissítve: július 05.

Lakberendezési különkiadás

Feltöltve: április 02.

Az önmagáért beszélő név egy heti rendszerességgel jelentkező sportmagazint takar, melyben a Győri ETO KC női kézilabdacsapata, a Győri ETO FC labdarúgócsapata és a Duna Takarék ETO FC futsalcsapata kap kiemelt figyelmet. A műsort szerdánként láthatják 19:40-től itt, a Revitán.

frissítve: július 22.

Kéthetente jelentkező beszélgetős sportműsorunk Győr sportéletét mutatja be meghívott vendégeink által. Sportvezetők, sportolók és szurkolók mesélnek komoly és kevésbé komoly témákról is.

frissítve: július 12.

Havonta megjelenő magazinunkban Győr éttermeinek specialitásait mutatjuk be.

Frissítve: június 25.

Kéthetente megújuló műsorunk a nyugati régióban történt eseményeket mutatja be Önöknek a nagykanizsai, a keszthelyi, a zalaegerszegi, a szombathelyi és a soproni televíziók együttműködésével.     

frissítve: július 05.

A Széchenyi Híradó célcsoportja azok az egyetemisták, akik többre kíváncsiak intézményük, vagy leendő iskolájuk külső-belső átalakulásáról, a képzésekről, hallgatótársaikról, és azokról a sport- és szabadidős programokról, amelyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak.

frissítve: július 01.

Hogy mitől édes az élet? Megtudhatják a Dolce Vita életmód magazinból. Szépség, divat, egészség, sport és minden, ami ahhoz kell, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Egy műsor, ami mindenkihez szól, kortól, nemtől függetlenül. 

frissítve: június 14.

Nem tudja még, mit főzzön a hétvégén? Kiváncsi arra, mennyire mozognak otthonosan a győri közélet szereplői a konyhában? A Gasztrománia Önnek szól! Tartson velünk, és megismertetjük újabb és újabb receptekkel.

frissítve: július 16.

Havonta jelentkező magazinműsorunkban ellátogatunk a győri szolgáltató cégekhez, hogy begyűjtsük a legfontosabb, aktuális információkat, amelyeket a cégek ilyen módon juttatnak el ügyfeleikhez.

frissítve: július 01.

Kiállítások, zenei rendezvények, színházi premierek, bábszínházi bemutatók - valamennyi győri kulturális eseményről tudósítunk. Testközelbe hozzuk a győri művészi elitet. Nézze velünk Páholyból a győri kulturális eseményeket!

frissítve: július 08.

Minden, amit a mamának a babáról tudnia kell. Baba-mama műsor, minden hónapban új témákkal. Szakértők válaszolnak az Önök kérdéseire. Mosolyalbumunkba továbbra is várjuk a babafotókat.

frissítve: július 19.

Kér egy csésze kávét? Minden héten fogyaszthatja itt, a Revita Televízióban, s hozzá egy érdekes embert és egy jó témát adunk. Könnyed beszélgetés programajánlókkal, itt, az Egy csésze kávé műsorban.

frissítve: július 22.

Borkai Zsolt polgármesterrel 3 heti rendszerességgel induló beszélgetés az aktuális közgyűlés témáját mutatja be.

frissítve: július 12.

Januártól nézőink megújult formában láthatják a Revita Televízió képernyőjén a Kamarai magazint. A fennállásának 120. évfordulóját ünneplő Győri Kereskedelmi és Iparkamara az érdekképviseleti munka aktualitásait, és fontos kérdéseit elemzi a stúdióban egy-egy meghívott vendéggel. Múltidéző sorozatunkban 10 évenként vesszük sorra a kamaratörténetet kísérő hazai és világeseményeket. Tartsanak velünk!

frissítve: június 25.

ÁLLÁSHÍRDETÉS

 

A REVITA TELEVÍZIÓ MARKETING MENEDZSER

MUNKATÁRSAKAT KERES!

 

 1277970125_success.jpg

 

KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ

gyogyszt_grey.bmp

2010. július


 

 nydmk_grey.bmp

29. heti állásajánlat


 

 Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

Városstratégiai Bizottságának

pályázati felhívása!

 

 

A FÉMIPARI SZAKKÉPZÉS LEHETSÉGES ÚTJAI

 

1279528121_professio.jpg

 

III. GYŐRKŐCFESZTIVÁL

 

1. rész            2. rész

  

1278923576_gyoekocfesztival10.jpg

 

SOMA ÖKO SULIJA

1276507848_komszoljo.jpg

FELHÍVÁS

 Nézze adásunkat digitálisan!

Műsoraink már elérhetők a vidanet.bmp digitális műsorkínálatában a 99-es csatornán.

 

NYEREMÉNYJÁTÉK

 

 Revita_1004.jpg

 

HIRDETES
PROGRAMAJÁNLÓ

 1276077268_nyar2010.jpg

 


 Xántus János Múzeum programjai

2010. július-augusztus

  

 1273741462_gyorxantusmuzeum.jpg

 

Az ORFK körözési toplistája

Az Országos Rendőr-főkapitányság összeállította a körözési Top100 listát.

Kérjük, hogy aki a képeken látható személyekről illetve tartózkodási helyükről információval rendelkezik, hívja a 112 telefonszámot, a Telefontanú 06-80-555-111 számát vagy értesítse a legközelebbi rendőri szervet.

 

A lista letölthető pdf-formátumban (100720)

 

Forrás: www.police.hu

RENDELHETŐ FILMEK

Szicília és Görögország

Palermot, a nyüzsgõ, kaotikus, élettel teli, szûk sikátorokkal bõvelkedõ várost a föníciaiak alapították; fővárossá az arabok tették, majd szépsége a normannok idején tovább nõtt. A keleti és a nyugati civilizáció  találkozásának városában, a lélegzetelállító székesegyház az, ami magával ragadja a látogatót.

 

 

Korzika

Közel két órás útifilmünk igazi csemege a kalandra  vágyóknak, illetve azoknak, akik Korzika minden zegzugát  szeretnék megismerni utazásuk elõtt. A  gazdag növényzetével, számtalan tavával, folyóival és patakjaival méltán érdemelte ki Korzika a „zöld sziget” nevet.

 

 

Horvátország

Az  Isztriai-félsziget középkori városai, tiszta tengere és üde tájai évente számos turistát vonzanak.
Elsõ meglepetésünk Zágrábban a Szent Márk tér, melynek közelében déli harangszó helyett mozsárágyúkat durrogtatnak.