2010. Augusztus. 1. Vasárnap, Boglárka.
Hírek

Alelnöki aspiráns

2009. Június 11., 14:55

A Fidelitas egyik országos alelnöki posztjáért indul az ifjúsági szervezet győri elnöke, Radnóti Ákos. A 200 helyi csoporttal és több mint tízezer taggal büszkélkedő hálózat jövő hét végén, Miskolcon tartja tisztújító kongresszusát. A győri elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: megválasztása esetén azt szeretné megvalósítani nagyban, amit itt, helyben már sikerült elérnie.





A Fidelitas jövő heti kongresszusán elnököt és 15 alelnököt választanak a küldöttek. A vezetői pozíciót jelenleg Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője tölti be. Az ifjúsági szervezet vezetőihez szeretne csatlakozni Radnóti Ákos, aki 2007 februárjától sikeresen fejleszti a győri csoportot. Több helyi rendezvény, kezdeményezés élére álltak már, és országos akciók is fűződnek a nevükhöz. Megválasztása esetén ezt a munkát szeretné folytatni.

Az országos voksolást követően 30 napon belül helyben is tisztségviselőket választanak. Az alelnöki poszt nem zárja ki, hogy Radnóti Ákos a jövőben is irányítsa a győri szervezet munkáját. Ennek továbbra is része lesz a népszerű Egyenes Beszéd című rendezvénysorozat, amely a nyári szünetet követően ősztől folytatódik.

HÍRADÓ

Kutykurutty

Mesét mondanak, verseket és dalokat tanulnak azok a kisiskolások, akik részt vesznek a Gyermekek Háza kutykurutty táborában. A lurkók egész hete a játékról szól, de bőven van idő a barkácsolásra is. Az intézmény a jövő..

SPORT

Futóverseny

Nagyszabású futóversenyt rendeznek vasárnap Győr és Lipót között. A 26 km-es távra amatőröket és profikat, egyéni indulókat és 3 fős csapatokat is várnak a szervezők. Az előzetes nevezés csütörtökön még lehetséges az..

ÉRDEKES

A nevetés erősíti az immunrendszert

Mi lehet az, ami enyhíti az autoimmun betegségek tüneteit, csökkenti a fájdalmat, javítja a véráramlást és még magabiztos fellépést is kölcsönöz? Az igazi, szép mosoly és a nevetés. /forrás: www.geographic.hu/

Régió

Jegyestábor

Jegyestábort szervezett házasság előtt álló fiataloknak a szombathelyi Családakadémia Egyesület. Az egyhetes programon a Martineum Felnőttképző Akadémián a fiatalok előadásokon kapnak tanácsokat a házasélet harmonikus kialakít..

Szavazások
  • Hova megy/hol volt idén nyaralni?

    Hány éves Ön?

MAGAZINMŰSOROK

Megalakult az első győri BNI csoport. A BNI, vagyis a Businnes Network International célja, hogy tagjai bizalommal forduljanak egymáshoz, és az itt kialakuló kapcsolatok segítsék az üzleti sikerek elérését.

Feltöltve: május 13.

Magazin kutyatartóknak

Frissítve: július 05.

Lakberendezési különkiadás

Feltöltve: április 02.

Az önmagáért beszélő név egy heti rendszerességgel jelentkező sportmagazint takar, melyben a Győri ETO KC női kézilabdacsapata, a Győri ETO FC labdarúgócsapata és a Duna Takarék ETO FC futsalcsapata kap kiemelt figyelmet. A műsort szerdánként láthatják 19:40-től itt, a Revitán.

frissítve: július 22.

Kéthetente jelentkező beszélgetős sportműsorunk Győr sportéletét mutatja be meghívott vendégeink által. Sportvezetők, sportolók és szurkolók mesélnek komoly és kevésbé komoly témákról is.

frissítve: július 12.

Havonta megjelenő magazinunkban Győr éttermeinek specialitásait mutatjuk be.

Frissítve: június 25.

Kéthetente megújuló műsorunk a nyugati régióban történt eseményeket mutatja be Önöknek a nagykanizsai, a keszthelyi, a zalaegerszegi, a szombathelyi és a soproni televíziók együttműködésével.     

frissítve: július 05.

A Széchenyi Híradó célcsoportja azok az egyetemisták, akik többre kíváncsiak intézményük, vagy leendő iskolájuk külső-belső átalakulásáról, a képzésekről, hallgatótársaikról, és azokról a sport- és szabadidős programokról, amelyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak.

frissítve: július 01.

Hogy mitől édes az élet? Megtudhatják a Dolce Vita életmód magazinból. Szépség, divat, egészség, sport és minden, ami ahhoz kell, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Egy műsor, ami mindenkihez szól, kortól, nemtől függetlenül. 

frissítve: június 14.

Nem tudja még, mit főzzön a hétvégén? Kiváncsi arra, mennyire mozognak otthonosan a győri közélet szereplői a konyhában? A Gasztrománia Önnek szól! Tartson velünk, és megismertetjük újabb és újabb receptekkel.

frissítve: július 16.

Havonta jelentkező magazinműsorunkban ellátogatunk a győri szolgáltató cégekhez, hogy begyűjtsük a legfontosabb, aktuális információkat, amelyeket a cégek ilyen módon juttatnak el ügyfeleikhez.

frissítve: július 01.

Kiállítások, zenei rendezvények, színházi premierek, bábszínházi bemutatók - valamennyi győri kulturális eseményről tudósítunk. Testközelbe hozzuk a győri művészi elitet. Nézze velünk Páholyból a győri kulturális eseményeket!

frissítve: július 08.

Minden, amit a mamának a babáról tudnia kell. Baba-mama műsor, minden hónapban új témákkal. Szakértők válaszolnak az Önök kérdéseire. Mosolyalbumunkba továbbra is várjuk a babafotókat.

frissítve: július 19.

Kér egy csésze kávét? Minden héten fogyaszthatja itt, a Revita Televízióban, s hozzá egy érdekes embert és egy jó témát adunk. Könnyed beszélgetés programajánlókkal, itt, az Egy csésze kávé műsorban.

frissítve: július 22.

Borkai Zsolt polgármesterrel 3 heti rendszerességgel induló beszélgetés az aktuális közgyűlés témáját mutatja be.

frissítve: július 12.

Januártól nézőink megújult formában láthatják a Revita Televízió képernyőjén a Kamarai magazint. A fennállásának 120. évfordulóját ünneplő Győri Kereskedelmi és Iparkamara az érdekképviseleti munka aktualitásait, és fontos kérdéseit elemzi a stúdióban egy-egy meghívott vendéggel. Múltidéző sorozatunkban 10 évenként vesszük sorra a kamaratörténetet kísérő hazai és világeseményeket. Tartsanak velünk!

frissítve: június 25.

ÁLLÁSHÍRDETÉS

 

A REVITA TELEVÍZIÓ MARKETING MENEDZSER

MUNKATÁRSAKAT KERES!

 

 1277970125_success.jpg

 

KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ

gyogyszt_grey.bmp

2010. július


 

 nydmk_grey.bmp

29. heti állásajánlat


 

 Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

Városstratégiai Bizottságának

pályázati felhívása!

 

 

A FÉMIPARI SZAKKÉPZÉS LEHETSÉGES ÚTJAI

 

1279528121_professio.jpg

 

III. GYŐRKŐCFESZTIVÁL

 

1. rész            2. rész

  

1278923576_gyoekocfesztival10.jpg

 

SOMA ÖKO SULIJA

1276507848_komszoljo.jpg

FELHÍVÁS

 Nézze adásunkat digitálisan!

Műsoraink már elérhetők a vidanet.bmp digitális műsorkínálatában a 99-es csatornán.

 

NYEREMÉNYJÁTÉK

 

 Revita_1004.jpg

 

HIRDETES
PROGRAMAJÁNLÓ

 1276077268_nyar2010.jpg

 


 Xántus János Múzeum programjai

2010. július-augusztus

  

 1273741462_gyorxantusmuzeum.jpg

 

Az ORFK körözési toplistája

Az Országos Rendőr-főkapitányság összeállította a körözési Top100 listát.

Kérjük, hogy aki a képeken látható személyekről illetve tartózkodási helyükről információval rendelkezik, hívja a 112 telefonszámot, a Telefontanú 06-80-555-111 számát vagy értesítse a legközelebbi rendőri szervet.

 

A lista letölthető pdf-formátumban (100720)

 

Forrás: www.police.hu

RENDELHETŐ FILMEK

Szicília és Görögország

Palermot, a nyüzsgõ, kaotikus, élettel teli, szûk sikátorokkal bõvelkedõ várost a föníciaiak alapították; fővárossá az arabok tették, majd szépsége a normannok idején tovább nõtt. A keleti és a nyugati civilizáció  találkozásának városában, a lélegzetelállító székesegyház az, ami magával ragadja a látogatót.

 

 

Korzika

Közel két órás útifilmünk igazi csemege a kalandra  vágyóknak, illetve azoknak, akik Korzika minden zegzugát  szeretnék megismerni utazásuk elõtt. A  gazdag növényzetével, számtalan tavával, folyóival és patakjaival méltán érdemelte ki Korzika a „zöld sziget” nevet.

 

 

Horvátország

Az  Isztriai-félsziget középkori városai, tiszta tengere és üde tájai évente számos turistát vonzanak.
Elsõ meglepetésünk Zágrábban a Szent Márk tér, melynek közelében déli harangszó helyett mozsárágyúkat durrogtatnak.