2012. Május. 17. Csütörtök, Paszkál.
Hírek

Mobilis jövő

2012. Február 22., 15:28

 Kitárul a tér. Hamarosan megnyitja kapuit a tudományos játszóház, vagyis a Mobilis. A 75 szimulációs berendezés már megérkezett, jelenleg ezek próbaüzeme zajlik, ami azért is fontos, mert a szakemberek így tudják kiküszöbölni az esetleges hibákat és így tudnak tapasztalatokat gyűjteni annak érdekében, hogy még hatékonyabban üzemeljen az interaktív tér. A teszt napok alatt csoportokat is fogad a Mobilis, ők személyesen is kipróbálhatják már a jövő játékait.





Lukácsos diákok tesztelik az új tudományos játszóház, azaz a Mobilis interaktív eszközeit, azt a 75 berendezést, melyet a napokban helyeztek üzembe a szakemberek. A szimulációs gépeken elsősorban a mozgással, a közlekedéssel és a járműiparral kapcsolatos fizikai elveket prezentálják az érdeklődőknek. A 2 milliárd forintból megvalósuló beruházás költségeiből közel 350 millió forintot jelentett az eszközfejlesztés, ami azért is lényeges, mert az egyetem nem titkolt célja az, hogy a Mobilisba látogató fiatal tehetségeknek felkeltsék az érdeklődésüket, és így talán a szakember utánpótlás is biztosítottá válik.

A térben 170-en tudnak szórakozni egy időben, éves szinten pedig 70-80 ezer látogatóra számít a Mobilis vezetősége. A tudományos játszóház a próbaüzem után március 15-én nyithatja meg a nagyközönség előtt, a jövő interaktív kapuit.

HÍRADÓ

Fordított adózás

Fordított adózás kiterjesztve. A mezőgazdasági áfacsalások megakadályozása érdekében az agráriumra is kiterjesztik a fordított adózást. Az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn nagy többséggel, 340 igen szavazattal, négy..

SPORT

Döntött a CAS

Megszületett a Nemzetközi Sportdöntő Bíróság döntése ETO-ügyben. Mint ismert az UEFA korábban 50.000 befizetésére kötelezte a győrieket és az elkövetkező három év valamelyikére eltiltotta a nemzetközi kupaszerepléstől...

ÉRDEKES

Könnyedén veszik a dohányzást a fiatalok

Egy közel 100, dohányos fiatal megkérdezésével végzett kutatás eredményei szerint majdnem 70%-os azok aránya, akik naponta gyújtanak cigarettára, és közel 30%-uk több mint 10 szálat szív el ennyi idő alatt – derül ki a..

Régió

Erdészeti génmegőrzés

Egyre fontosabb az erdei fafajok génállományának megőrzése. Több tényező, mint például a globális klímaváltozás, más fajokkal történő kereszteződés is negatívan befolyásolhatja egy-egy faj génkészletét, ezzel akár a kipu..

Szavazások
  • Kifizetődő-e az őszinteség a mai világban?

MAGAZINMŰSOROK

Hírháttér műsor.

Vendég: Borsa Kata, a Karzat Kultúrközpont Alapítvány kuratóriumának elnöke

2012-05-09

Sorozatunkban a munka világában kívánjuk kalauzolni nézőinket. Információkat gyűjtünk, és így segítséget nyújtunk az elhelyezkedéshez. Támpontokat kínálunk, és tisztába tesszük a munkaügyi fogalmakat, így segítünk kiigazodni a jogi útvesztőkben.

Frissítve: március 13.

Összefoglaló a győri Security Patent Kft. lövésznapjáról.

Feltöltve: 2011. november 04.

Beszélgetés gazdasági szereplőkkel nemcsak a gazdaságról.

Feltöltve: február 29.

A Széchenyi Híradó célcsoportja azok az egyetemisták, akik többre kíváncsiak intézményük, vagy leendő iskolájuk külső-belső átalakulásáról, a képzésekről, hallgatótársaikról, és azokról a sport- és szabadidős programokról, amelyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak.

frissítve: február

Műsorunkban a Győri Kereskedelmi és Iparkamara az érdekképviseleti munka aktualitásait, és fontos kérdéseit elemzi a stúdióban egy-egy meghívott vendéggel. A havonta megújuló Kisalföldi Gazdaság lapszámait szemlézzük. A Programajánlóban a következő hónap kiemelt eseményeire hívjuk fel nézőink figyelmét. Tartsanak velünk!

frissítve: április 02.

ELÉRHETŐSÉGEINK

Telefon:

szerkesztőség: +36-96/417-777

marketing: +36-96/417-778

 

E-mail:

revitatv@revitatv.hu

 

GPS koordináta:

Szélesség: 47°40´74´´
Hosszúság: 17°38´55´´

 

Térkép
 

 

KÖZÖSSÉG 

 

facebook.jpg

iwiw.jpg

KÖZÖNSÉGKUTATÁS 

kozonsegkutatas.jpg

 

IDŐJÁRÁS


KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ

gyogyszertar.jpg

2012. április


 munkaugyi_kozpont.jpg

.


gyitosz_logo.jpg

Magyar Ifjúsági Lelkisegély
06 80 505-001 (ingyenesen hívható)
www.ifjusagi-lelkisegely.hu

 

 

AUDIOVIZUÁLIS KLASZTER

 

 klaszter.jpg

 

HIRDETES
PROGRAMAJÁNLÓ

 

szinhaz_1.jpg

 

Az ORFK körözési toplistája

Kérjük, hogy aki a képeken látható személyekről illetve tartózkodási helyükről információval rendelkezik, hívja a 112 telefonszámot, a Telefontanú 06-80-555-111 számát vagy értesítse a legközelebbi rendőri szervet.

MEGNÉZ

Forrás: www.police.hu