2012. Február. 4. Szombat, Ráhel.
Hírek

Az oxigénnel dúsított alkoholtól nem leszünk másnaposak

2010. Március 04., 10:20

Koreai kutatók a Chungnam National University egyetemen az alkohol felszívódásával és lebontásával kapcsolatban végeztek kutatásokat – magyarán azt vizsgálták, hogy az egyes italok fogyasztása után mennyire gyorsan józanodik ki az ember, és mennyire lesz utána másnapos.





A kísérletekhez az országban népszerű, oxigénnel dúsított italokat használták – ettől ugyanolyan buborékos lesz az ital, mint a sör, a pezsgő, vagy a szénsavas üdítők, csak a buborékokban szén-dioxid helyett oxigén van.

A kísérletek azt mutatták, hogy az oxigén segít az alkohol lebontásában. Három külön tesztben kellett az alanyoknak 2,4, illetve 3,6 dl-t inniuk ugyanannak a 20 százalék alkoholtartalmú italnak az oxigénnel kevésbé, illetve erősen dúsított verziójából. Minden próba azt mutatta, hogy a nagyobb oxigéntartalom 20-30 perccel meggyorsítja az alkohol kiürülését a szervezetből, vagyis a józanodást. A tesztalanyok arról is beszámoltak, hogy kevésbé érezték magukat másnaposnak a nagy oxigéntartalmú italok fogyasztása után.

Az alkohol feldolgozásához a májunk oxigént használ fel (a vegyület lebontásán dolgozó enzimek oxigént fogyasztanak), és ha ezt a szervezet rögtön az itallal együtt megkapja, hatékonyabb és gyorsabb lesz a folyamat. A kutatók további vizsgálatok szükségesek annak kiderítésére, hogy a hozzáadott alkohol hogyan változtatja meg az italok ízét, és milyen típusú italokkal működik együtt. Az eredményekre támaszkodva később a szervezetet kevésbé megterhelő, gyorsabban kiürülő, és másnaposságbiztos alkoholos italok lesznek kifejleszthetők a kutatók reményei szerint.

HÍRADÓ

Zimankó lesz

Még hidegebbek jönnek. Szombaton és vasárnap még a mostaninál is hidegebb időre számíthatunk egész Magyarországon. Egyes helyeken napközben sem lesz melegebb mínusz 14 - 15 foknál, ráadásul kiadós hó is párosul majd a durva..

SPORT

A legfontosabb

Jön a legfontosabb. Nem jelent plusz motivációt, ugyanakkor a legfontosabb meccs lesz a spanyol Itxako Navarra elleni - ezt Görbicz Anita mondta a Győri Audi ETO KC szurkolói ankétján. Szombaton ugyanis folytatódnak a Bajnokok Ligája..

ÉRDEKES

Csótánykiborgok saját áramforrással

Egy apró érzékelővel felszerelt rovar bemerészkedhet káros vegyületekkel teli épületekbe, bemászhat a romok alá egy földrengés után, így eljuthat olyan helyekre, ahová emberek soha. Forrás: www.geographic.hu

Régió

Jelentős beruházások

Több cég is támogatást nyert telephelyfejlesztésre, rekultivációs célokra és turisztikai szolgáltatások fejlesztésére. A beruházások összértéke több százmillió forint. A fejlesztésekkel új munkahelyek is létrejönnek. Bő..

Szavazások
  • Volt vagy fog menni síelni a szezonban?

MAGAZINMŰSOROK

Továbbtanulás 2012

Feltöltve: január 31.

Sorozatunkban a munka világában kívánjuk kalauzolni nézőinket. Információkat gyűjtünk, és így segítséget nyújtunk az elhelyezkedéshez. Támpontokat kínálunk, és tisztába tesszük a munkaügyi fogalmakat, így segítünk kiigazodni a jogi útvesztőkben.

Frissítve: január 30.

Összefoglaló a győri Security Patent Kft. lövésznapjáról.

Feltöltve: 2011. november 04.

Bemutatkozik a Tarandus Kiadó.

Feltöltve: 2011. november 04.

A múlt varázsa ötcsillagos luxusban...

Feltöltve: 2011. november 02.

Összeállítás a siófoki Tojásfesztivál eseményeiről.

Feltöltve: 2011. november 02.

3. évad 2. rész: Liszt Ferenc magyarsága - Liszt Ferenc európai polgár, és/vagy magyar?

Frissítve: 2011. november 30.

Győri ifjú tehetségek műsora. Válogatás a korábbi részekből.

Frissítve: január 30.

Beszélgetés gazdasági szereplőkkel nemcsak a gazdaságról.

Feltöltve: január 30.

Minden amit a lakásról tudni kell: építőipari, ingatlanügyi, lakberendezési tanácsok, ötletek.

Frissítve: január 16.

A győri szolgáltatók aktuális hírei.

frissítve: január 19.

A Széchenyi Híradó célcsoportja azok az egyetemisták, akik többre kíváncsiak intézményük, vagy leendő iskolájuk külső-belső átalakulásáról, a képzésekről, hallgatótársaikról, és azokról a sport- és szabadidős programokról, amelyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak.

frissítve: január 27.

Hogy mitől édes az élet? Megtudhatják a Dolce Vita életmód magazinból. Szépség, divat, egészség, sport és minden, ami ahhoz kell, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Egy műsor, ami mindenkihez szól, kortól, nemtől függetlenül. 

frissítve: január 24.

Nem tudja még, mit főzzön a hétvégén? Kiváncsi arra, mennyire mozognak otthonosan a győri közélet szereplői a konyhában? A Gasztrománia Önnek szól! Tartson velünk, és megismertetjük újabb és újabb receptekkel.

frissítve: január 20.

Kiállítások, zenei rendezvények, színházi premierek, bábszínházi bemutatók - valamennyi győri kulturális eseményről tudósítunk. Testközelbe hozzuk a győri művészi elitet. Nézze velünk Páholyból a győri kulturális eseményeket!

frissítve: január 26.

Kér egy csésze kávét? Minden héten fogyaszthatja itt, a Revita Televízióban, s hozzá egy érdekes embert és egy jó témát adunk. Könnyed beszélgetés programajánlókkal, itt, az Egy csésze kávé műsorban.

frissítve: január 12.

Baba-mama magazin

Frissítve: január 17.

Műsorunkban a Győri Kereskedelmi és Iparkamara az érdekképviseleti munka aktualitásait, és fontos kérdéseit elemzi a stúdióban egy-egy meghívott vendéggel. A havonta megújuló Kisalföldi Gazdaság lapszámait szemlézzük. A Programajánlóban a következő hónap kiemelt eseményeire hívjuk fel nézőink figyelmét. Tartsanak velünk!

frissítve: január 27.

ELÉRHETŐSÉGEINK

Telefon:

szerkesztőség: +36-96/417-777

marketing: +36-96/417-778

 

E-mail:

revitatv@revitatv.hu

 

GPS koordináta:

Szélesség: 47°40´74´´
Hosszúság: 17°38´55´´

 

Térkép
 

 

KÖZÖSSÉG 

 

facebook.jpg

iwiw.jpg

IDŐJÁRÁS


KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓ

gyogyszertar.jpg

2012. január


 munkaugyi_kozpont.jpg

5. heti állásajánlat


gyitosz_logo.jpg

Magyar Ifjúsági Lelkisegély
06 80 505-001 (ingyenesen hívható)
www.ifjusagi-lelkisegely.hu

 

 

AUDIOVIZUÁLIS KLASZTER

 

 klaszter.jpg

 

HIRDETES
PROGRAMAJÁNLÓ

 

szinhaz_1.jpg

 

Az ORFK körözési toplistája

Az Országos Rendőr-főkapitányság összeállította a körözési Top100 listát.

Kérjük, hogy aki a képeken látható személyekről illetve tartózkodási helyükről információval rendelkezik, hívja a 112 telefonszámot, a Telefontanú 06-80-555-111 számát vagy értesítse a legközelebbi rendőri szervet.

 

A lista letölthető pdf-formátumban (111128)

 

Forrás: www.police.hu