2010. Március. 11. Csütörtök, Szilárd.
Hírek

A pókszabásúakban is van gyengédség!

2010. Február 02., 08:33

A bizarr küllemű ostorlábúak előszeretettel simogatják egymást tapogatóikkal. Ez az első olyan felfedezés, amelyben a pókszabásúak gyengéd társas érintkezése tetten érhető.

/forrás: www.geographic.hu/





Linda Rayor, a Cornell Egyetem kutatója a pókszabásúak osztályán belül az ostorlábúak (Amblypygi) rendjét tanulmányozza. A többi pókszabású renddel ellentétben az ostorlábúak csak hat lábon járnak, elülső pár lábuk hosszú és érzékeny tapogatóvá alakult át, melyet testük fölött 360 fokban képesek körbeforgatni, és érzékszőreinek segítségével fedezik fel a világot.

A kutató a Floridában élő apró Phrynus marginemaculatus, valamint a jóval nagyobb tanzániai Damon diadema fajokat vizsgálta laboratóriumában. Megfigyelte, hogy mindkét faj esetében az anya folyamatosan simogatja tapogatójával a kicsinyeit, sőt, a P. marginemaculatus fajnál a cirógatás kölcsönös: a kicsik is visszasimogatják anyjukat.

pokok.jpg

Amikor az ostorlábúakat kísérletképpen az ismerős ketrecből áthelyezték egy jóval nagyobb tartályba, az egy családba tartozók hamar újra összegyűltek, és folytatták egymás simogatását. Nem csak anya és utód között volt jellemző ez a viselkedés, hiszen az egyidős, egy családba tartozó ostorlábúaknál is megfigyeltek ilyenfajta kedveskedést.

Míg a P. marginemaculatus egész életében gyengéd és simogatós marad, a D. diadema esetében a kamaszkor drámai változást jelent. A szexuálisan érett egyedek ugyanis felhagynak a cirógató mozdulatokkal, és egyre gyakrabban támadják meg egymást, súlyos sebeket adva és kapva.

HÍRADÓ

Panelprogram

Befejeződött a győri panelprogram második üteme, az elkészült 35 épületet kedden adták át. Az ünnepségen elhangzott: a lakások felújítását kizárólag helyi alvállalkozók végezték, hiszen fontos volt, hogy az erre fordított..

SPORT

BL-győzelem

Remek mérkőzésen 28-23 legyőzte a Larvikot, ezzel pedig a Bajnokok Ligája középdöntő csoport élére állt az Audi ETO KC csapata. A zöld-fehérek továbbjutása egyenlőre még nem biztos,de az jó hír hogy sorsuk a saját kezükben..

ÉRDEKES

Óriástojást tojt egy tyúk Pakson

A tyúk tulajdonosa bízik benne, hogy a baromfi teljesítménye talán bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe. Somogyi Géza elmondta az MTI-nek, hogy a hatalmas tojást éppen egy hete tojták. Miután látta, hogy a szokottnál jóval nagyobb,..

Régió

Kell-e buktatni?

Buktatni vagy sem az általános iskolák első négy évfolyamán? Jelenleg tilalom van érvényben, a pedagógusok többsége viszont egyet ért azzal a javaslattal, miszerint vissza kell állítani az osztályismétlés lehetőségét alsó tag..

Kommentár nélkül

Halálos közúti baleset

Halálos közúti baleset történt hétfő délután az 1-es főúton, Győr közelében. Az Abda felé tartó személygépkocsi vezetője előzni próbálta az előtte haladókat, amikor frontálisan ütközött a szembe jövő kisteherautóval...

Szavazások
  • Adott vért valaha?

    Volt vagy fog menni síelni a szezonban?

    Mi alapján dönt a szavazófülkében?

MAGAZINMŰSOROK

Cucina főzőműsorunk nem titkolt célja, hogy nézőink bepillantást nyerjenek az olasz és nemzetközi konyha gasztro különlegességeibe. Hónapról-hónapra a Ventuno Étterem kiváló chéfje készíti el a nem mindennapi ételeket. Ha szeret főzni vagy csak finomakat enni, ez a műsor Önnek szól.

Frissítve: február 11.

A Revita Drink Bár műsorában poharak italaival ismertetjük meg Önöket hónapról hónapra. Megtudhatják milyen ételhez fogyasztható, hogyan készül és néhány érdekességet is elárulunk szakértőink segítségével.

frissítve: február 15.

Az önmagáért beszélő név egy heti rendszerességgel jelentkező sportmagazint takar, melyben a Győri ETO KC női kézilabdacsapata, és a Győri ETO FC labdarúgócsapata kap kiemelt figyelmet. A műsort szerdánként láthatják 19:35-től itt, a Revitán.

frissítve: március 04.

Kéthetente jelentkező beszélgetős sportműsorunk Győr sportéletét mutatja be meghívott vendégeink által. Sportvezetők, sportolók és szurkolók mesélnek komoly és kevésbé komoly témákról is.

frissítve: március 09.

A Széchenyi Híradó célcsoportja azok az egyetemisták, akik többre kíváncsiak intézményük, vagy leendő iskolájuk külső-belső átalakulásáról, a képzésekről, hallgatótársaikról, és azokról a sport- és szabadidős programokról, amelyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak.

frissítve: március 01.

Hogy mitől édes az élet? Megtudhatják a Dolce Vita életmód magazinból. Szépség, divat, egészség, sport és minden, ami ahhoz kell, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Egy műsor, ami mindenkihez szól, kortól, nemtől függetlenül. 

frissítve: február 22.

Nem tudja még, mit főzzön a hétvégén? Kiváncsi arra, mennyire mozognak otthonosan a győri közélet szereplői a konyhában? A Gasztrománia Önnek szól! Tartson velünk, és megismertetjük újabb és újabb receptekkel.

frissítve: március 02.

Havonta jelentkező magazinműsorunkban ellátogatunk a győri szolgáltató cégekhez, hogy begyűjtsük a legfontosabb, aktuális információkat, amelyeket a cégek ilyen módon juttatnak el ügyfeleikhez.

frissítve: február 12.

Kiállítások, zenei rendezvények, színházi premierek, bábszínházi bemutatók - valamennyi győri kulturális eseményről tudósítunk. Testközelbe hozzuk a győri művészi elitet. Nézze velünk Páholyból a győri kulturális eseményeket!

frissítve: február 19.

Minden, amit a mamának a babáról tudnia kell. Baba-mama műsor, minden hónapban új témákkal. Szakértők válaszolnak az Önök kérdéseire. Mosolyalbumunkba továbbra is várjuk a babafotókat.

frissítve: március 01.

Kér egy csésze kávét? Minden héten fogyaszthatja itt, a Revita Televízióban, s hozzá egy érdekes embert és egy jó témát adunk. Könnyed beszélgetés programajánlókkal, itt, az Egy csésze kávé műsorban.

frissítve: február 25.

Januártól nézőink megújult formában láthatják a Revita Televízió képernyőjén a Kamarai magazint. A fennállásának 120. évfordulóját ünneplő Győri Kereskedelmi és Iparkamara az érdekképviseleti munka aktualitásait, és fontos kérdéseit elemzi a stúdióban egy-egy meghívott vendéggel. Múltidéző sorozatunkban 10 évenként vesszük sorra a kamaratörténetet kísérő hazai és világeseményeket. Tartsanak velünk!

frissítve: február 26.

 

 

Nézze adásunkat digitálisan!

Műsoraink már elérhetők a 1266915398_videanet.jpg digitális műsorkínálatában a 99-es csatornán.

 

MAI MŰSOR
09:00HíradóGyőr és a régió hírei
09:25Témahírháttér műsor
09:45ETO TVlabdarúgó és kézilabda magazin
10:15Szolgáltatók Magazinjaa győri szolgáltatók aktuális hírei
10:45Egy csésze kávékávéházi beszélgetés
11:00HíradóGyőr és a régió hírei
11:25Siófok - AUDI ETO KCNB I-es női bajnoki kézilabda-mérkőzés
12:35Infóraképújság
17:40Siófok - AUDI ETO KCNB I-es női bajnoki kézilabda-mérkőzés
19:00HíradóGyőr és a régió hírei
19:25Témahírháttér műsor
19:45Fából emberitinnovatív vállalkozás a faépítészetben
20:05Négyszemköztközgyűlés után a polgármesterrel
20:30Gasztromániaismerős arcok, különleges ételek
20:45Revita DrinkbárPoharak italai
21:00HíradóGyőr és a régió hírei
21:25Témahírháttér műsor
21:45Fából emberitinnovatív vállalkozás a faépítészetben
22:05Négyszemköztközgyűlés után a polgármesterrel
22:30Gasztromániaismerős arcok, különleges ételek
22:45Revita DrinkbárPoharak italai
23:00HíradóGyőr és a régió hírei
23:25Infóraképújság
HIRDETES

RENDELHETŐ FILMEK

Szicília és Görögország

Palermot, a nyüzsgõ, kaotikus, élettel teli, szûk sikátorokkal bõvelkedõ várost a föníciaiak alapították; fővárossá az arabok tették, majd szépsége a normannok idején tovább nõtt. A keleti és a nyugati civilizáció  találkozásának városában, a lélegzetelállító székesegyház az, ami magával ragadja a látogatót.

 

 

Korzika

Közel két órás útifilmünk igazi csemege a kalandra  vágyóknak, illetve azoknak, akik Korzika minden zegzugát  szeretnék megismerni utazásuk elõtt. A  gazdag növényzetével, számtalan tavával, folyóival és patakjaival méltán érdemelte ki Korzika a „zöld sziget” nevet.

 

 

Horvátország

Az  Isztriai-félsziget középkori városai, tiszta tengere és üde tájai évente számos turistát vonzanak.
Elsõ meglepetésünk Zágrábban a Szent Márk tér, melynek közelében déli harangszó helyett mozsárágyúkat durrogtatnak.

 

 

A francia riviéra

A francia riviéráról a  napsütötte tengerpart, pálmafákkal övezett elegáns korzók, luxusszállodák jutnak  az  eszünkbe.  Joggal,  hiszen  ahogy  végighajtunk  a  part  mentén,  mindezeket  valóban  megtaláljuk
a különleges  klímájú, színpompás kis városokban.

 

 

Tunézia

Tunéziai körútra invitáljuk önöket. Aki velünk tart, fantasztikus élményben lehet része. Egy olyan országban tehet látogatást amely csodálatos ötvözete a hegyvidéki, sivatagi és tengerparti tájnak.

 

 

Az I. világháború magyar emlékhelyei

Drámai helyszínek, melyeket ma gyom és feledés takar. A drótakadályokkal védett lövészárkok turisztikai látványossággá szelídültek; az elsimult sírhalmokon virág nő, a sírköveket lassan elmorzsolja az idő, a kőtáblákat moha fedi, a feliratok olvashatatlanná válnak…

 

 

Salzburg és Salzkammergut

Szépségei miatt Ausztria legismertebb tája, amelyet a só tett gazdaggá – ez Salzkammergut. Egy város, amely Mozartnak köszönhetően olykor még a fővárosnál is híresebb – ez Salzburg. És a Münchentől délre fekvő Chimsee, egy tó, amelynek szigetén Lajos király versaillesi mintára építettett kastélyt. Mindezt filmünkben egy csokorba kötve megkapja.

 

 

Isztriai emlék

Horvátország kicsit olyan, mint egy idegen nyelv. Minél több időt szánunk rá, annál jobban rádöbbenünk, hogy mennyi mindent nem ismerünk még belőle. Mostani utazásunk célja elsősorban az Isztriai félsziget, ahová jórészt autópályán, luxusautóbusszal jutunk el.

 

 

Lengyel körút

Talán nincs is ember a földön, aki olvasmányélményei alapján még ne képzelt volna el egy igazi lovagvárat, tornyokkal, bástyákkal, vaskos falakkal. Nos, a képzelet olykor valósággá válik, például itt, Malborkban.

 

 

Anglia-Skócia

Skócia neve mindig misztikusan hatott az emberekre. A Felföld varázslatos világa és legendái, az érintetlen, civilizációtól mentes vidék, a táj szépsége, amelyet csak a költő tolla vagy a festő ecsetje képes megörökíteni mind-mind vonzza a turistákat.